Trump most épp Kínában háborúzik Észak-Koreával
Az amerikai elnök szerint Kína gyorsan és könnyen meg tudná oldani az észak-koreai atomválságot, így felszólította a kínai államfőt, hogy lépjen az ügyben.
Az amerikai elnök szerint Kína gyorsan és könnyen meg tudná oldani az észak-koreai atomválságot, így felszólította a kínai államfőt, hogy lépjen az ügyben.
Abe Sindzó újra kormányfő Japánban, a Kínai Kommunista Párt (KKP) pedig nemrég újabb öt évre megerősítette főtitkári tisztségében Hszi Csin-pinget. Mi jöhet most az országokban?
A Kínai Kommunista Párt (KKP) szerdán újabb öt évre megerősítette főtitkári tisztségében Hszi Csin-pinget, illetve megválasztotta a héttagú állandó bizottság új tagjait.
Hszi Csin-ping nevét belefoglalták a Kínai Kommunista Párt alapokmányába.
Észak-Koreáról tárgyalt telefonon a kínai és az amerikai elnök
Rászálltak a Micimackóval kapcsolatos kommentekre a kínai hatóságok; a mesebeli medve képeit még közzé lehet tenni, de hozzászólni már alig-alig lehetett hétfőn az ilyen képekhez, miután korábban többen Hszi Csin-ping kínai elnököt a csacsi öreg medvéhez hasonlították.
Erről nyilatkozott Tom Enders, az Airbus főnöke, aki nem is titkolta az elégedettségét. Minden oka megvan rá, hiszen Kína potenciálisan a világ legnagyobb piaca, és az utóbbi időben az Airbus itt lemaradt az amerikai vetélytárs, a Boeing mögött.
Oroszország 2019 végén megkezdi a földgázszállítást Kínának: se a mennyiség, se az ár nem ismert – igaz, hogy a vezetékből is hiányzik több mint 2000 kilométer. Közben Szijjártó Péter is kapott egy 2019-es dátumot a Gazpromtól.
Egy hónapon belül harmadszor találkozik Hszi Csin-ping kínai és Putyin orosz elnök. Mindketten részt vesznek a G 20 csúcson a hétvégén Hamburgban. Hétfőn és kedden orosz–kínai csúcs lesz Moszkvában, ahol nemrég Kissinger egykori amerikai külügyminiszter járt, hogy előkészítse Trump és Putyin első személyes eszmecseréjét Hamburgban.
A globalizáció régi modellje véget ért, a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben a közmédiának adott, kínai hivatalos látogatását összegző nyilatkozatában.
Biztos vagyok benne: az Európai Unió leküzdi a kihívásokat. Kína ehhez minden támogatást megad- nyilatkozta Hszi Csin-ping elnök a Helsinki Times-nak.
Hatalmas pókként szövögeti hálóját Kína, amely az Új Selyemút jelszavával Európa nyugati felétől az Arab-félszigeten keresztül Indokínáig és Indonéziáig terjedő gazdasági befolyási övezet építésén fáradozik, ami az Egyesült Államoknak nagyon nincs ínyére.
Alibaba kincses barlangja vagy Pandora szelencéje a globalizált világ? - ezt a kérdést tette fel Davosban Kína első embere.
A Forbes listáján negyedik éve kapja meg a világ legbefolyásosabb embere címet az orosz elnök.
A Buckinghamshire-ben található, a XVI. század óta működő The Plough at Cadsden pub a brit miniszterelnökök kedvelt sörözőjeként hirdeti magát. Egy darabka történelem, ami most kínai befektetők kezébe került.
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélték vasárnap a Kínai Kommunista Párt egyik volt tartományi vezetőjét. Peking így küzd a helyi szinten burjánzó korrupció ellen.
A maói időket idéző személyi kultusz van kialakulóban Kínában – írja a HVG friss száma.
Arannyal lefestett, 37 méter magas Mao-szobrot építettek Kínában abban a tartományban, amelyet az ötvenes években – a vezér politikájának következményeként – súlyos éhínség sújtott. Az óriási szobrot Mao halálának negyvenedik évfordulójára állíttatták.
Királyi pompával fogadták kedden Londonban Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki állami látogatásra, vagyis a brit uralkodó vendégeként érkezett feleségével a brit fővárosba.
A pekingi látogatáson tartózkodó Vilmos herceg személyesen nyújtotta át hétfőn II. Erzsébet brit királynő meghívását a kínai elnöknek - jelentette a kínai központi rádió.